Szabó Réka neve ma már összeforrt a kitartással, az erővel és az Exatlon Hungary női bajnoki címével, ám a mosolygós, céltudatos lány mögött egy olyan ember rejtőzik, akinek az útja korántsem volt egyenes, és akinek a lelki világa sokkal több fájdalmat rejtett, mint azt bárki gondolhatta volna. Miközben a nézők a televíziók előtt ülve a pályán nyújtott küzdelmét csodálták, ő a való életben egy olyan láthatatlan ellenséggel vívta a saját, privát csatáját, amely majdnem térdre kényszerítette.
Réka élete már korán, a gyermekkorában sem a felhőtlen boldogságról szólt. A nehéz családi háttér miatt – édesanyja mentális állapota miatt nem tudott róla és testvéréről megfelelően gondoskodni – egészen kiskorától kezdve nevelőszülőknél nőtt fel. Ez a korai, alapvető biztonságérzetet nélkülöző időszak mély nyomokat hagyott benne, amit később a felnőtté válás rögös évei csak tovább mélyítettek.
Amikor az egyetemi évei elkezdődtek, Réka egy olyan kettős életet élt, amely emberpróbáló volt még a legedzettebbek számára is. Edzői ambíciói nem úgy alakultak, ahogy azt eltervezte, így a tanulmányai mellett a vendéglátásban vállalt munkát, hogy fenn tudja tartani magát. A napjai pár órás alvással, hajnalig tartó műszakokkal és a reggeli előadásokkal teltek. Ez a kíméletlen tempó azonban hamarabb szedte áldozatát, mint azt bárki várta volna: a teste és a lelke jelezni kezdett.
Az igazi törést az egyetemen szerzett negatív élmények és a bizonytalanság okozta. Bár óvodapedagógiát tanult, egy ponton annyira szembefordult ezzel a hivatással, hogy minden egyes gyakorlat és előadás valóságos tortúrává vált számára. A küzdelem a belső hangjaival, az állandó megfelelési kényszer és az „akkor mi lesz velem?” kérdésköre folyamatosan őrlő malomként darálta fel az idegeit. Ez a lelki vívódás vezetett oda, hogy a pánikrohamok a mindennapjai részévé váltak. Olyan súlyos volt a helyzet, hogy olykor a munkahelyéről is haza kellett küldeniük, mert képtelen volt ellátni feladatait, miközben az a gondolat marta a szívét, hogy csak ehhez ért, mást nem tud csinálni.
A drasztikus fordulat végül egy bátor, mondhatni életmentő döntés formájában érkezett el: a diploma megszerzése előtt passziváltatta a félévét, és úgy döntött, hátrahagy mindent és kiköltözik Mallorcára. Ahogy ő fogalmazott, ez volt élete legmerészebb, egyben legjobb dobása. A távolság, az idegen környezet és az a szabadság, amit egy másik országban kapott – ahol mindenki előítéletek nélkül fogadta el olyannak, amilyen –, segített neki abban, hogy végre átgondolja az életét, és megtalálja a belső békéjét. Ez a szünet kellett ahhoz, hogy tisztán lásson, és végül hivatásának érezze az óvónői pályát, amelyet ma már szenvedéllyel és elkötelezettséggel végez.
