Az élet néha a legkegyetlenebb forgatókönyveket írja, és Jákli Mónika története sajnos pont egy ilyen sötét fejezetnél tart. Aki ismerte őt, tudta, hogy a vidámság és az életszeretet jellemezte minden egyes napját, ám a sors egyetlen pillanat alatt mindent elragadott tőle és szeretteitől. Idén áprilisban a családja nem az önfeledt ünneplésre készült, hanem a gyász fojtogató súlyával a szívükben emlékeztek meg a születésnapjáról. A vidám koccintások és a nevetés helyét a néma csend és a le nem törölt könnycseppek vették át, miközben mindenki azt kérdezi: miért kellett ennek így történnie?
A tragédia, amely január végén rázta meg az országot, még mindig friss sebként tátong minden érintett lelkében. Mónika a 63-as úton haladt Mercedesével, amikor az eddig tisztázatlan körülmények között lesodródott az úttestről. A becsapódás ereje olyan hatalmas volt, hogy a segítség hiába érkezett gyorsan, az életét már nem tudták megmenteni. A helyszínen bekövetkezett halála óta eltelt hónapok nem hoztak enyhülést, sőt, a kislánya és párja számára minden egyes nap egy küzdelem a hiányával. A mostani születésnap lett volna az a pont, ahol a harmincas évei közepén járó édesanya új terveket sző, de helyette csak a temető néma kövei maradtak a családnak.
A közösségi oldalakon megjelent emlékező posztok alatt valóságos részvétnyilvánítási hullám söpört végig. A barátok és a követők is értetlenül állnak a történtek előtt, hiszen Mónika tele volt energiával és jövőképpel. A belső körből származó információk szerint a család a legszűkebb körben, a nyilvánosság elől elzárkózva próbálja feldolgozni a feldolgozhatatlant. A kislánya, aki még oly fiatalon vesztette el édesanyját, a legnagyobb támasza most az édesapjának, de a születésnapi gyertyák fénye idén nem az örömöt, hanem az emlékezés fájdalmas lángját hirdette. Minden egyes megemlékező sor mögött ott feszül a kérdés, hogy vajon megakadályozható lett volna-e a baleset, de a válaszok már nem hozzák vissza azt a mosolyt, amely oly sokak napját bearanyozta.
