Szomorú gyász sújtja a magyar irodalom világát: Nádasdy Ádám, a kivételes tehetségű költő, műfordító, nyelvész és az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusa március 29‑én, mindössze 79 éves korában örökre megpihent. A család fájdalmas közlése szerint a hazai irodalom és nyelvészet egyik legkarizmatikusabb alakja eltávozott közülünk, és az üzenet, amelyet hátrahagyott, mélyen beleivódik mindazok emlékezetébe, akik ismerték vagy olvasták a munkáit.
Nádasdy Ádám neve több generáció számára jelentett valódi élményt és intellektuális kihívást. Publikációi, versei és fordításai hosszú évtizedekig hatottak az irodalmi közéletre, miközben az egyetemi padokban tanítványai sorait inspirálta. Tanári pályafutását a 1970‑es diplomázás után kezdte az ELTE angol–olasz szakán, majd két évig gimnáziumi tanárként dolgozott, mielőtt 1972‑től az egyetem nyelvészeti tanszékének meghatározó tagjává vált. A kollégái, diákjai és olvasói mind egy olyan embert ismertek benne, aki nem féltt mélyre ásni a nyelv rejtett mélységeiben, és aki egyszerre volt kiváló szakember és emberközeli tanító.
Életútja során rengeteget tett azért, hogy a magyar kultúra határait meghaladva a nemzetközi színtéren is elismerjék a magyar irodalom gazdagságát. Tagja volt mind a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának, mind pedig a Digitális Irodalmi Akadémiának, miközben a Magvető Kiadó szerzőjeként nem egyszer bővítette olvasók tízezreinek látókörét. Munkássága mögött hatalmas alázat, szellemi kíváncsiság és művészi elhivatottság állt.
A gyászjelentésben a család tagjai – házastársa, Dr. Patczai Márk, lányai Nóra és Vilma, valamint unokái, Ábel, Olga, Noémi, Ágnes, Konrád és Matild – és a barátok, tanítványok ezrei is megemlékeztek róla és mély fájdalmukról. Sokak számára Nádasdy nem csupán professzor vagy költő volt: személyes mentor, inspiráció és olyan gondolkodó, aki szóban és írásban is képes volt új távlatokat nyitni.
Búcsúja nem csak Magyarország irodalmi életét rázza meg, hanem mindazokat, akik életük során találkoztak a nevével, verseivel vagy tanításaival. Most azonban csendben nyugszik, és munkái maradnak az emlékezés emlékhelyei – örök lenyomatként a magyar kultúra díszes falán.
