Szulák Andrea élete egyik legnehezebb pillanatát élte át, amikor a csillogó színpadi fények és a közönség szeretete közepette egy olyan tragédia híre érte el, amelyre senki sem lehet felkészülve. A népszerű énekes-színésznő éppen a hivatásának élt, a maximumot nyújtotta a világot jelentő deszkákon, amikor a kulisszák mögül érkező információk örökre megváltoztatták az estét. Egy ilyen kaliberű művész számára a színpad szent hely, ahol a magánéleti fájdalmat félre kell tenni, de vannak olyan sorscsapások, amelyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni, és amelyek még a legprofibb előadót is térdre kényszerítik az érzelmek súlya alatt. A nézőtérről talán csak kevesen vették észre az első percekben a változást, de Andrea tekintetében ott vibrált az a mély megrendültség, amit csak egy hirtelen jött gyász okozhat.
A környezetéből származó beszámolók szerint a drámai hír egy közeli és pótolhatatlan barát, egy szakmai harcostárs elvesztéséről szólt, aki az évek során nemcsak kolléga, hanem bizalmas támasz is volt számára. Az elhunyt művész hiánya tátongó űrt hagyott maga után a színházi világban és Andrea szívében is, aki a hír hallatán pillanatokra elvesztette a talajt a lába alól. Mégis, a belső ereje és a közönség iránti tisztelete átsegítette az előadás hátralévő részén, bár minden egyes elénekelt hangban és kimondott szóban ott volt a fojtogató fájdalom és a búcsú keserédes íze. Az ismerősök elmondása alapján a színfalak mögött, a takarásban már nem tudta és nem is akarta tovább tartani magát; a könnyeit elengedve gyászolta azt a különleges lelket, aki már nem lehetett ott a vastapsnál.
A tragédia visszhangja nemcsak a színház falai között, hanem az egész művészvilágban végigsöpört, emlékeztetve mindenkit az élet törékenységére. Szulák Andrea számára ez az este nem a sikerről, hanem az elengedésről és az emlékezésről szólt. A barátok és pályatársak szerint a színésznő azóta is a gyász feldolgozásával küzd, hiszen egy ilyen hirtelen távozás után nehéz megtalálni a válaszokat a „miért”-ekre. A rajongók ezrei küldték támogató üzeneteiket, érezve azt a láthatatlan kapcsot, ami ilyenkor összeköti a művészt a közönségével. Andrea azóta is a csendbe burkolózva próbálja értelmezni a történteket, miközben minden egyes következő fellépése egyfajta néma tisztelgés lesz az elveszített szerett emléke előtt, aki bár fizikailag nincs már jelen, a szívében és a közös emlékekben örökké élni fog.
