Békés Itala neve örökre beleégett a magyar művészvilág legendáriumába, és most, 97 évesen, amikor az utolsó függöny is lehullt, az egész ország megáll egy pillanatra, hogy elcsendesedjen és emlékezzen. 2025. január 13-án, hosszan tartó, békés álomba merülve távozott az élők sorából az a színésznő, aki pályafutását négyévesen kezdte, és aki évtizedeken át formálta mind a színház, mind a film arcát az országban.
Gyermekként a Pál utcai fiúk színpadán már olyan meggyőzően alakította a fiú szerepét, hogy rajongói levelek százai özönlöttek hozzá — egy Aranka nevű rajongó például randevúra is hívta, megízlelve ezzel a korai hírnév édes csalfa csábítását. Művészi vénája nem volt véletlen: apja, Békés István író és műfordító volt, és testvérei is a művészet világában találták meg hivatásukat. Tragédiák is részét képezték fiatalságának: két testvérüket korán elvesztették, de az ikertestvér, András születése valami csodás vigaszt hozott a család életébe.
Itala pályafutása során a groteszk műfaj királynőjévé vált. Olyan tehetséggel formált meg bármilyen karaktert, hogy egyaránt elhittük neki a fiatal lányt, az öregembert vagy akár a nő és férfi határán lévő figurákat. Egyszemélyes előadásai, monodrámái és kabarétréfái nemcsak itthon, de külföldön is hatalmas sikerrel futottak. Barátai között tudhatta olyan művészeket, mint Örkény István vagy Kurtág György, akik inspirálták és formálták egyedi stílusát. Filmjei, mint a „Mese a 12 találatról” vagy a világhírű „Testről és lélekről” is ma is őrzik emberfeletti tehetségét és eredetiségét.
Hiába élte meg a kilencvenhét évet, Itala sosem hagyta abba az alkotást. Idős korában is aktívan tornázott, különleges japán teát kortyolt, és minden új napot úgy élt meg, mintha az lenne az utolsó nagy szerepe. Még 91 évesen is feltűnt Enyedi Ildikó Oscar-díjra jelölt filmjében, bizonyítva, hogy a művészet iránti szenvedély nála soha nem halványult el. Életfilozófiáját Gabriel García Márquez szavai ragadják meg talán leginkább: a boldogság nem a csúcson való állás, hanem a meredély megmászásában rejtőzik — és Itala valóban megmászta az élet hegyét, minden lépéssel új csodát teremtve.
Munkásságát Kossuth- és Jászai Mari-díjjal ismerték el, és a művésznő számtalan generációt inspirált bölcsességével, történeteivel és példamutatásával. Az ő emléke nem halványul el: azok, akik ismerték, szerették vagy csak egyszer is látták a színpadon vagy a vásznon, tovább viszik azt a fényt, amit Itala sugárzott. Amikor az utolsó taps is elcsendesedett, a művészet szeretete maradt hátra — örök emlékként, mint a dráma legszebb jelenete.
